| Olimpiai Játékok 2008 Peking |
| Negyedik alkalommal nevezték ki a céget kizárólagos technológiai partnernek atlétikai bajnokok edzéséhez |
| Olimpiai játékok fényképgalériája » |
| A Technogym bebiztosítja az első olimpiai aranyat. Az atlétikai felkészülés, a rehabilitáció és a wellness piacvezető cégét választották a 2008 nyarán Pekingben megrendezendő Olimpiai Játékok kizárólagos hivatalos beszállítójának. Így a Technogym az egyedüli nem kínai cég, amit kizárólagos hivatalos beszállítónak neveztek ki az Olimpia Játékok számára. |
| Sydney 2000, Athens 2004 és Turin 2006 után most Peking 2008-on a sor, így sorban már a negyedik olimpia. A Technogym megerősítette pozícióját mint a világ sportelitjének atlétikai felkészüléséért és rehabilitációjáért felelős referenciacég: 28 sportágban 200 országból 12 000 olimpiai atléta. |
| A Technogym került kiválasztásra egyéb kiemelkedő amerikai és kínai versenytársak előtt termékskálájának minősége és teljessége, illetve szolgáltatásai és az előző olimpiai játékokon megszerzett tapasztalata miatt. |
| "Ez győzelmet jelent az egész cég számára, olyan eredményt, amit szeretnék megosztani minden munkatársunkkal" - jelentette ki Nerio Alessandri, a Technogym elnöke és alapítója, hozzátéve: "Ez siker vidékünk, Romagna számára is; egy terület, amely tudja hogyan kell szenvedélyt és kitűnőséget kifejezni". |
| A legfontosabb statisztikák: körülbelül 1000 kardio és izotónikus fitnessgép, 10 edzőépület, beleértve a főépületet az olimpiai faluban, egy wellnesscentrum a BOCOG (Beijing Organising Committee of the Games) munkatársai számára és egy másik központ a 20 000 újságíró számára. Ami a szolgáltatásokat illeti, a technikai segítséget nyújtó személyzeten felül, a cég számos, a profi atléták edzésére kiképzett fitnesstrénert nyújt. |
| Mindezen felül, a Kínai Olimpiai Bizottság (COC) a Technogym-et választotta a nemzeti csapatainak felkészítéséhez. A cég, mint a COC hivatalos szállítója, már meg is kezdte a jókora méretű kínai olimpiai csapat atlétikai felkészítésre szánt épületek felszerelését. Összeségében körülbelül 20 fitnesz felkészítési centrum lesz az olimpiai versenyben résztvevő különféle szövetségek számára. |
| Jelenleg a Technogym együtt dolgozik a Ferrari, az Alinghi és a Luna Rossa csapatokkal a rangos Amerikai Kupa vitorlásversenyben, a világ legnagyobb focicsapataival mint a Milan, Inter, Juventus, Barcelona, Ajax, Liverpool és Chelsea, és nemrég részt vett az Ázsiai Játékokon Qatarban. |
| Peking 2008, a XXIX. Olimpiai Játékok » |
| Legyen Ön az első, aki elhelyezi hozzászólását ezen az oldalon! | Hozzászólás |
 | Küldje el ezt az oldalt ismerősének! » |